|
A köznapi ember, ha kőházról hall, elsősorban a Balaton-felvidék (a badacsonyi, szigligeti, tihanyi hegyoldalakon sorakozó) jól ismert, sokat fényképezett épületeire gondol.
Pedig az ország más részein is legalább - ha nem még jobban - elterjedt építési anyag volt a kő. A főváros környékén, a Bükk és a Mátra vidékén a helyben bányászott kövekből egész falvak épültek fel, s jutott belőlük a távolabbi vidékekre is.
Hogyan lehetséges az, hogy mindenhol az országban találkozunk kőfalú épületekkel? A válasz egyszerű: szinte minden vidéknek - még az alföldi területeknek is - megvolt a maga kőbányája, kőnyerő helye.
Ennek oka, hogy a kövek fejtése, szállítása minden korban körülményes és drága volt, így a régiek igyekeztek minél közelebbről beszerezni az építkezéshez szükséges köveket. És majd' minden tájon meg is találta a kor embere azokat a helyeket, ahol többé-kevésbé jól használható köveket bányászhatott.
A magyarországi kőbányák első teljes körű rendszerezését 1904-ben Schafarzik Ferenc végezte el. Jelen honlapon még sokszor fogunk hivatkozni munkájára.
A nevezetes "Schafarzik-katalógusban" az akkori Magyarország területén működő nem kevesebb, mint 2500 ásványanyagbánya (azaz nem szénbánya) került felsorolásra, bemutatásra. Schafarzik pontosan megjelöli a bányászaott anyagot, felsorolja a bánya tulajdonosát, de azt is, mióta működik az adott bánya.
Érdemes egy-két meghatározását is megismerni. Ilyen például az egyik bogácsi (Borsod vármegye) bányáról írott két bejegyzése: "Kié: a volt úrbéresek", "Mióta működik: ősidők óta. Vagy külön érdekességek az általa használt ásványmegnevezések, mint például a "tajtkőtufa" (Dallos, Bars vármegye), vagy a "gnájsz" (Karács, Hunyad vármegye).
Ezek közül napjainkban is több mint ezer hely azonosítható be - a mai Magyarország területén.
De hogy nemrég is még milyen sok kőbánya, kőfejtő (a kisebb kőbányakat nevezték így) működött az országban, arra jó példa egy 1964-ben megjelent könyv. Schafarzik Ferenc, Vendl Aladár és Papp Ferenc (hárman a legendás magyar geológusok közül) írták a Geológiai kirándulások Budapest környékén című könyvet, mely ekkor már a 3. kiadását érte meg.
A könyvben a főváros környékén geológiai, hidrogeológiai és mérnökgeológiai leírását ismerhetjük meg nagyon olvasmányos formában, valóban mint egy túristáknak, kirándulóknak szóló útikönyvben. A könyvben csak a főváros területén és közvetlen környezetében több mint 60 olyan kőfejtőt említenek meg pontos hellyel, melyek azokban az években működtek, termeltek.
A legfrissebb, 2015-ös adatok szerint 1972 darab bánya létezik az országban. Létezik még több szénbánya is, de a legnagyobb részük homok- és kavicsbánya (nagyjából mindkettő típusból 490-500 darab).
2015-ben 244 kőtermelő hely működött az országban, de ezek egy részében olyan nyersanyagot bányásznak, mely másodlagos alapanyagként (pl. betonban, aszfaltban, vakolóanyagban) kerül felhasználásra. A kifejezetten építési köveket termelő bányáink száma 2015-ben:
Láthatjuk hát, hogy hazánk igen gazdag kőben, ásványi nyersanyagban még napjainkban is - bár meg kell jegyezni, hogy a felsorolt kőanyagok közül több is (pl. az andezit, a dolomit, vagy a bazalt) töltőanyag, ágyazati vagy útépítési alapanyag.
A hazai kőfajták, építőkövek bemutatása tájegységenként célszerű. Ennek oka, hogy ugyanazon a környéken igen gyakran megtalálható a különféle kőzettípusok közül több is - nem ritkán szorosan egymás mellett a három fő kőzetfajta, a kiömlési, üledékes és átalakult is.
A hazai kőzetnyerő helyeket az alábbi oldalakon tekinthetjük meg:
1. Gerecse;
2. Börzsöny;
3. Bükk;
4. Budapest környéke;
5. Balaton-felvidék;
6. Mátra;
7. Mecsek;
8. Soproni-hegység;
9. Zemplén;
10. Patakkő - réti mészkő;
11. Velencei-hegység
|
Ha valami érdekel, esetleg segítségre van szükséged:
