A Gerecse hegység földtörténeti ókorban, azaz nagyjából 200 millió évvel ezelőtt keletkezett kemény, tömör vöröses mészköve joggal viseli a „márvány” nevet. Az igazi márvány akkor keletkezik, amikor a mészkövet a földtörténeti folyamatok során magas nyomás és hőmérséklet éri. Ekkor a kőzet részecskéi átkristályosodnak, és tömör, változatos mintákat mutató felületet alkotnak. A vörös színt a vasoxid adja, mely vékonyabb, vastagabb erekben húzódik a kőzetben. A Gerecse jura mészkövei eddig a fázisig nem jutottak el, de elég nagy szilárdsággal és szép külsővel rendelkeznek, így a római kortól a legfontosabb hazai építő- és díszítőköveink közé tartoznak. Két nevezetes kőfajtát fejtenek itt: a vöröses színű úgynevezett tardosi, vagy más néven piszkei mészkövet (márványt), és a sárga, sárgásbarna süttői mészkövet.  

A tardosi ("piszkei") márvány  

Régészeti leletek bizonyítják, hogy már a római korban is bányászták és használták a nevezetes tardosi vörös márványt: Sopronban, az egykori Scarbantia területén is találtak innen származó sírkövet.  

A középkorban fontos szerepe volt az igen jó helyen fekvő bányából származó köveknek. Már I. (Szent) László királyunk idejében is felhasználták őket, Mátyás idejében pedig a Dunán tonnaszámra szállították a királyi paloták építkezéseihez. Tény, hogy elterjedésükhöz hozzájárult az, hogy a bányák közel voltak a Dunához, így az akkortájt körülményes szárazföldi szállítás helyett vízi úton lehetett az építkezések helyszínére eljuttatni az itt bányászott kőanyagot. Nem véletlen, hogy pont a Duna mellett fekvő Visegrád, Esztergom, Buda és Óbuda palotáinak, templomainak díszítésénél találkozunk a legtöbb gerecsei nemes kővel. A hagyományok szerint Mátyás király egy ízben 76 gályával vitetett piszkei márványt a budai palota építkezéséhez.  

Ebben az időben a gazdagabb emberek sírkövei szinte csak ebből az anyagból épültek.  

Legismertebb középkori emlékünk, amely ebből a kőből készült, a visegrádi úgynevezett Mátyás-kút – melynek eredeti töredékes darabjait és helyreállított másolatát Visegrádon láthatjuk ma is.  

Ha valaki ma ellátogat Tardosra, láthatja, hogy a településen szinte minden a közeli bányából kikerülő kőből készült: nem csak a kerítések, támfalak, oszlopok, de még a portákra vezető kocsibehajtók is.  

A tardosi köveket ma is előszeretettel használják fel díszítőkőnek. Épületek lépcsői, korlátjai, burkolatok, de szobrok, emléktáblák, emlékművek is készülnek belőle.  

Természetesen a faluban – és a környező falvakban – szinte minden férfiember értett a kövek megmunkálásához, faragásához. A kövek feldolgozása, vágása, csiszolása ma már üzemekben történik, a régi mesterek és kőfaragók lassan kezdenek elfogyni.  

"Süttői" mészkő  

A tardosi bányától alig 15 kilométerre Süttőn és attól keletre másféle építőkő található. A sárgás, sárgásbarna úgynevezett „süttői” mészkő – amely már fiatalabb, pleisztocén kori, sárgás, lyukacsos édesvízi keletkezésű – legalább ennyire fontos építőanyag volt és még napjainkban is.  

Bizonyítható, hogy már a rómaiak is ezt a követ használták építkezéseikhez, kőfaragásaikhoz, szobraikhoz. S nem csak a környéken, de Aquincumban, sőt az innen igen távol eső Intercisában (a mai Dunaújváros) is sok épület falazatában találták meg az innen származó kőanyagot.  

A régmúltban főúri paloták százai épültek anyagából nem csak a mai Magyarország területén, de Ausztriában, a Felvidéken is. E kő felhasználásában is nagy szerepet játszott az, hogy a közeli Dunán szállíthatták az építkezések helyére: a Süttő feletti bányákból mai napig vezet egy út a Duna-partra, melyet bizonyíthatóan még a rómaiak alakítottak ki.  

A süttői mészkő nagyarányú felhasználása a török kiűzése utáni nagy újjáépítéshez kapcsolódik. Ekkor telepednek le a Gerecse kőben gazdag falvaiban azok az olasz kőfaragók, akik magukkal hozzák Itáliából a kőfejtései- és megmunkálási módszereiket, és ezzel évszázadokra meghatározzák a helyi kőbányászat, kőfeldolgozás fejlődését. , Ennek hatására a XVIII. században olasz kőfejtők, kőfaragók telepedtek a Gerecse vidékére, magukkal hozva fejlett fejtési és megmunkálási módszereiket. A barokk igen kedvezett e kő felhasználásának, s mivel Ausztria volt e stílus egyik legnagyobb kedvelője, mérhetetlenül sok süttői kő vette az útját a szomszédok felé. De e kőből épültek Pozsony templomai, palotái is. A süttői kőbányászat igazi fellendülése is egy osztrák szobrász, Georg Raphael Donner nevéhez fűződik. De itt működtek a neves olasz kőfaragócsalád, az Adamik is, Giacomo és Carlo Adami. Ez utóbbi legnevezetesebb alkotása a budai Várban ma is látható Városvédő Pallas Athéné szobra.  

A millennium újabb fellendülést hoz magával. A Lánchíd, az Alagút kövei mind-mind süttői mészkőből készültek, majd a későbbi nagy fővárosi építkezések, közmunkák hatalmas mennyiségű követ igényeltek.  

A XIX-XX. század fordulóján a Gerecse településein több mint 30 kőbányán tartottak nyilván: Tatán 3, Lábatlanban 2, Piszkén Süttőn, Tardoson 7-7, Dunaalmáson 5, míg Szomódon 1 bánya működött ebben az időben.  

Az 1900-ban tartott népszámlálás adatai szerint a keresőnépesség 45%-a Süttőn a kőmunkákból élt. Tardoson ugyanez a szám 45%-ot tett ki. Érdekes munkamegosztás alakult ki a települések között: a bányákban a kövek fejtését szinte csak tardosbányai emberek végezték, a kőfaragás viszont a süttői, dunaalmási, és a ma már Lábatlanhoz tartozó piszkei mesterek „dolga” volt.  

Napjainkban is ez a vidék hazánk egyik legfontosabb kőnyerő helye. Mind a tardosi, mind a süttői mészkő (márvány) keresett díszítő és szobrászati alapanyag.  

A Gerecsében 2015-ben Tardoson 3, Süttőn 1, Lábatlanban 1 építőkőbánya működött, de például a Tardoshoz közeli Bajnán is az ottanihoz hasonló, de töredezettebb, ezért díszítőfaragásra kevésbé alkalmas vöröses színű mészkő található.  

FOTÓGALÉRIA - Tardosi mészkő feldolgozása →
FOTÓGALÉRIA - Bajna - vörösmészkőbánya →