A Zemplén

Az ország észak-keleti részében, a Hernád és  Bodrog folyók által közrefogott Zempléni- hegység hazánk legnagyobb területű vulkáni hegyvidéke. A nagyjából 9-10 millió évvel ezelőtt működő tűzhányók tevékenységének eredményeként létrejött formáció nem egyetlen nagy hegytömböt alkot – mint a Mátra vagy a Velencei-hegység – hanem vulkáni kúpok sorozatából áll. A tokaji Kopasz-hegytől induló vonulat Szlovákiában éri el a Kárpátok előhegységeit.

A hegyeket alkotó kiömlési kőzetek számtalan ásványi nyersanyagot rejtenek, ezeket évszázadok óta bányásznak az itt lakók.

A vulkánok működésével egy időben jelentős hidrotermás folyamatok is lejátszódtak a területen. A forró víz átjárta a különféle kőzeteket, és a kioldott kovasavat magával szállította. A kovasav gélszerű formájában átjárta a puhább, lazább kőzeteket, köztük a porként, hamuként leülepedő tufákat is.

Ekként keletkeztek a hegység keleti oldalán álló, hirtelen magasba szökő hegyek, köztük a Patak feletti Király-hegy, Bot-hegy és a Megyer-hegy. Ezek mindegyikén működött hosszabb-rövidebb ideig a gabonafeldolgozóipar számára nélkülözhetetlen malomkő előállítására szakosodott bányaüzem.

A hegység déli részén azonban más jellegű követ bányásznak már évszázadok óta.

Tokaji Nagykopasz-hegy andezitjének kitermelése a 19. század második felében kezdődött el.

Elsősorban útépítésre és vasúti ágyazatnak alkalmas kövek kerültek ki innen. A település északi határában ma is megtekinthető Patkó-bányát 1923-ban nyitották meg. A jó minőségű követ adó bányában alig a kezdetekben alig több mint húsz munkás dolgozott, ám nem sokkal később már 100-150 bányászt foglalkoztatott az üzem. A kő iránti kereslet növekedése miatt több bánya is nyílt Tokajban a 30-as években, ám ezek nagy része mára már nem működik.

Hasonlóképpen andezit-bányászat folyik Bodrogkeresztúron és Tállyán is. Bodrogkeresztúron a 37-es főútról is jól látható a bánya. A tállyai kőbánya a 1928-as alapítása óta működik. Ez a bánya képezi alapját Encsy György Regionális Kőzetgyűjteményének, amely Tállyán a Rákóczi út 70. alatt tekinthető meg.

Ugyanezt az anyagot bányászták évtizedeken át a közeli Tállyán, Tarcalon, Mádon is. Az 1980-as években vasúti szerelvények hosszú sora szállította az útépítésre (például aszfaltadaléknak) alkalmas zúzottkövet az ország minden részébe.

A népi építészetben a Zemplén vidékén fejtett kövek közül a vulkáni tufákat használták, használják már régóta. A XX. század elején több helyen is bányászták e kőanyagokat: Erdőbényén egy helyen, Szerencsen a Reichman-féle bányában és a "Kácsa" bányában, valamint Bodrogkeresztúron a Csonka-dűlőben és a kakashegyi bányában riolittufát, és ez utóbbi település mellett, a "Führer"-bányában tarchittufát. A bodrogkeresztúri tufát korábban falazásra alkalmas tömbökben fejtették, később beton-adalékanyagként és mezőgazdasági talajjavító anyagként is alkalmazták.

Jó tartóssága miatt díszítőkőnek is alkalmas, bár finomabb faragásokat nem lehet kialakítani belőle. Sűrűsége 1,34 tonna/m3, azaz viszonylag könnyű. Nyomószilárdsága 6-10 Mpa között változik, minden további nélkül alkalmazható falazatelemnek.

E bányáról már a XVIII. század végéről vannak feljegyzések, amikor is egy angol utazó így ír az itt fejtett kőről:

"Olyan, mint amit a németek kemény agyagnak neveznek, de sejtes szerkezetű. A sejteket egyes helyeken részben mállott horzsakőre emlékeztető szálas anyag tölti ki."

A XIII. században épített vidi templom alapozásának termésköveit Bodrogkeresztúrról szállították az építkezés helyszínére, de hasonló módon kerülhetett Szentgyörgyre az a riolit tufa kőtömb is, amelyből a Szent György-templom szenteltvíz-tartóját kifaragták.