Vörös homokkő   A legidősebb és egyik legjelentősebb építőkő ezen a tájon a nagyjából 270-250 millió évvel ezelőtt, a földtörténetben „perm” kornak nevezett időszakban keletkezett vöröses színű homokkő, mely egyes helyeken több száz méter vastag réteget képez. Kialakulásában az abban az időszakban itt futó folyók játszottak szerepet, melyek homokot, kavicsot raktak le. A vastag padokat kovasav járta át, mely – főként a felső rétegeket – megszilárdította, így jól megmunkálható, ugyanakkor tartós kőzet keletkezett. A permi homokövet két körzetben, a Zánka- Badacsonyörs vonalon és az Alsóörs-Balatonalmádi által határolt területen találjuk meg. A felszín alatti homokkő pad északnyugaton Kékkútig kinyúlik, míg keletre még Litér, Szentkirályszabadja térségében is vannak előfordulásai.   Az elmúlt évszázadokban Balatonalmádi, Alsóörs, Balatonfüred, Révfülöp, Káptalanfüred között millió tonnányi ilyen követ fejtettek . E településeken aztán szinte nem is használtak más anyagot építkezésre. Nem csak a lakóházakat, de még a kerítéseket is ebből az anyagból emelték.   A vidék e tevékenységnek emlékét a földrajzi nevekben is őrzi: Kővágóörs, Balatonkövesd neve az egykori kőbányászatra utalnak.   Ehhez hasonló, ám jóval fiatalabb (pliocén korú, azaz 3-5 millió éves) az az összecementálódott homokkő, melyet a Káli-medencében is még nem rég bányásztak. Az érdekes formájúra kopott köveket őrző Szentbékkálai „kőtenger” ma már védett terület. A Balaton-felvidék nyugati medencéjében, a Keszthelytől 8 km-re északra található Reziben fejtik az előzőekhez hasonló korú, ám azoknál jobban megmunkálható zöldes, zöldesszürke, néha vöröses árnyalatú limonitos homokkövet. A XIX. század nyolcvanas éveitől működő bányákból kikerülő követ elsősorban szakrális emlékek (sírkövek, út menti keresztek) és egyszerűbb „utcabútorok” készítésére használták (például kapukeretezésnek, padoknak, itatóknak), de a falubeliek épületeket is húztak fel ebből az anyagból.

Felsőörs, Árpád-kori templom

Mészkő falazat (Tapolca)

Mészkő   A Balaton-felvidék másik fontos építőköve a mészkő. Megtaláljuk itt a földtörténeti középkorban (a jó 200 millió éves triásztól az „alig” 14 millió éves miocénig) keletkezett mindenféle üledékes kőzetet, a dachsteini mészkőtől a lajtamészkőn át a főváros környékéhez hasonló szarmata mészkőig.   A legidősebb mészköveket Szentgál és Zirc környékén bányászták. A jóval fiatalabb kréta mészkő fő lelőhelyei a tapolcafői és ugodi bányák voltak, míg a nummuliteszes (Szent László pénzének is nevezett kagylóhéjat tartalmazó) kövek szinte az egész dél-nyugati Bakonyban fellehetők.   A lajtamészkövek nyerőhelye a tapolcai medence (Zalahaláp), de Zánka környékén is előfordulnak.

Bazalt   A földtörténeti hozzánk közelebb eső korszakában – nagyjából 3-7 millió évvel ezelőtt, a pliocén korban – működtek azok a vulkánok, melyeknek a Balaton-felvidék legjellegzetesebb és legismertebb építőköve, bazalt köszönhető.   A közismert látványos bazaltkúpok (Badacsony, Tátika stb.) nagyjából 150 éven át voltak az útépítéshez, vasútépítéshez nélkülözhetetlen anyag nyerőhelyei. De számos lakóépület is készült a környéken ebből a kőből.   A Balaton közvetlen partján álló hegyek távolabbi testvérei azok a – Veszprém és Vas megye határán álló – bazalt tanúhegyek melyek szintén fontos építőanyagnyerő helyei voltak a környéknek. A Somlón, a Kissomlyón és a Celldömölk melletti Ság-hegyen minden bizonnyal már az írott történelem előtt építőanyagot bányásztak az itt letelepedők.   A Ság-hegyen alakult ki a bronzkori kézművesipar, bronzgyártás egyik hazai központja, melynek oka nem csak az volt, hogy a hegy a környezetéből jól kiemelkedik, és ezért szemmel lehet tartani a vidéket, hanem az is, hogy a lemezes elválásos bazalt kész építőanyagot adott az itt élőknek.   A Ság-hegy napjainkra természetvédelmi terület. A több évtizeden át tartó kőbányászat során (mely csak az 1950-es években szűnt meg), szinte a fél hegyet elhordták. Elsősorban útépítésre, vasútépítésre alkalmas követ bányásztak, de a környék lakóépületeiben, présházaiban is megtaláljuk az innen származó bazaltköveket.   A bányászat során a hegyen egykor volt őskori települések eltűntek. Ellenben a geológia iránt érdeklődőknek óriási élményt nyújt, hogy a hegy kürtőjének belsejébe be lehet sétálni, és feltekintve a fejünk fölött tornyosuló vulkáni kúpokra, megfigyelhetjük a lávakitörések folyamatát, a kúpok belsejét, keresztmetszetét. Nem sok helyen látható ilyen a világon. A bányászat mindenhol otthagyta nyomát a Balaton-felvidéken, a Ság-hegyen, a Somló vidékén.   A környék gazdasági épületei (istállói, óljai, pincéi, présházai) szinte csak ebből a kemény vulkáni kőzetből épültek. Jó példa erre a Somló környékének több települése, ahol nem ritkán a lakóépület maga vályogból épült, ám az istálló, a pajta fala a környéken fellelhető bazaltból épült.

Vulkáni kúp a Ság-hegyen (a kúpot a kőbányászat metszette ilyen látványossá) Oromfal bazaltkőből (Hegymagas) Támbordák vegyes kőanyagból (Tüskevár, Veszprém megye) (Meg lehet figyelni, hogy a helyi bazalt mellett régi épületek bontott kőanyaga is felhasználásra került)

Érdemes megfigyelni a Balaton-felvidék, a Bakony építőkő anyagának területi változását. Nagyjából a Tapolcai-medence az a határ, ameddig a keményebb vulkáni és homokkőfajták felhasználásra kerülnek, ettől északra pedig a mészkő a jellemző építőkő típus. Kissé keletebbre, Szigliget épületeinek jelentős része már vulkáni kőből épült. Tapolca környékén a vulkáni kőzet és a kemény homokkő még előfordul, de az alig néhány kilométerre innen északra eső Pusztamiske településen már csak mészkővel találkozunk. E település házainak falanyaga egyébiránt igen érdekes és részletesebb tanulmányozást érdemel, mivel itt az épületek idomítatlan, majdnem hogy termett mészkődarabokból áll – melyek ritkán érik el a kőépítészetben máshol megszokott és alkalmazott nagyobb tömbméreteket.   A Balaton-felvidék nem csak kőben, de a kőhöz értő emberekben is bővelkedett, bővelkedik. Már a középkorban nevezetesek voltak a környékbeli kőfaragók, gyakorlatukat a végvári harcok során oly’ sok pusztítást szenvedett várak újjáépítésében szerezték.   A XVII-XIX. században aztán a népi vagy inkább „községi”-nek, „falusi”-nak nevezhető építészet, építőipar köszönhette nekik kialakulását, fejlődését – a ma ismert Balaton-felvidéki épülettípusok, stílusok ekkor alakulnak ki és válnak elterjedtté. Sorra épülnek a lakóházak, majd a nyaralók, miközben folyamatos az igény a pincék, neves balatoni borok feldolgozásához, érleléséhez szükséges gazdasági építmények megépítése iránt. Ezek esetében az építők, építtetők újabb és újabb szerkezeti megoldásokat alkalmaznak, melyeket nem ritkán a nemesi, főúri építkezéseknél tanulnak meg. Így kerül kőből faragott oszlop, tornác a hegyoldalakon, a falvakban álló házakra, szebbnél-szebb boltíves pincék épülnek a házak alá – vagy éppen a szőlőbirtokok mellé.   Nem véletlen hát, hogy hazánk legismertebb és legtöbbször bemutatott, fényképezett kőépületeit e tájon találjuk meg. A balaton-felvidéki bazaltból számos lakóépület épült az elmúlt századokban, a vöröses almádi homokkő legszebb felhasználását a felsőörsi templom falain figyelhetjük meg. FOTÓGALÉRIA - Sághegyi egykori kőbánya → FOTÓGALÉRIA - Sümegprágai bazaltbánya →