Több mint 20 éve foglalkozom kőházak, kőszerkezetek felújításával. Ennek során számtalan esetben láttam, hogy az építők, építettők olyan megoldásokat alkalmaznak, melyek megvalósítása az épületek súlyos, sokszor nehezen orvosolható károsodásához vezettek és vezetnek. A tapasztalatom az, hogy sajnos a régi épületekkel hivatásszerűen foglalkozók (például építészek, a műemlékvédelem szakemberei) sincsenek tisztában e problémákkal.

Pedig belátható, hogy a következőkben részletesen kifejtett – nyugodtan állíthatom, józan paraszti ésszel megmagyarázható – hibás megoldások egyszerű odafigyeléssel kikerülhetők.

Lássuk ezeket:

1. melléépítés, hozzáépítés   2. tetőtérbeépítés   3. hőszigetelés a belső falon   4. kavicságy a fal mellett - "az alapot ki kell szellőztetni"   5. geotextília a dréncső körül - "hogy ne duguljon el a dréncső"   6. geotextília a padló alatti kavicságyazatra körül - "mert belehullik a homok""   7. fóliázás a cserép alá - "porhó ellen"   8. nyílászárók lekezelése - "lazúr az úr"   9. műanyag rabicháló - "kell a vakolatba..."   1. melléépítés, hozzáépítés     Természetes dolog, hogy ha egy háztulajdonosnak lehetősége van rá, igyekszik bővíteni épületét. Komoly problémát okoz azonban (és a szükséges szakértelem hiányára utal), ha egy épület különböző magasságú falazatai úgy épülnek meg, hogy egymással összekötésre kerülnek a faltestek csorbázattal, a falazó elemek összekapcsolásával.   A HIBA Tudni kell, hogy egy újonnan épített falszerkezet mindig mozog, süllyed, mert az alatta lévő talajréteg összenyomódik - míg a már meglévő, esetleg több évtizede ott álló régi fal már konszolidálódott. Az új rész süllyedése akár több centiméter is lehet, és évekig tarthat a lassú mozgás. Ha az új rész köveit bekötik, összekötik a régi fallal, az magával húzza, elfordítja a másik épületrészt. Ez fokozottan jelentkezik, ha az új épület magasabb, nehezebb, mint a melette álló régi épület. A falazatban repedések jelennek meg, extrém esetben akár a használatot gátló mértékig. A kőfalak – és különösen a terméskőfalak – erre a hibára fokozottan érzékenyek. A két épület közötti falon repedések alakulnak ki, melyek nem csak felületi sérülések, hanem gyakran maguk a falazóelemek törnek el. MEGOLDÁS A hiba megelőzése: a különböző magasságú falazatokat nem szabad csorbázattal egybeépíteni, közöttük mozgási hézagot kell hagyni.   A hiba elhárítása: kisebb mozgás, a fal repedése esetén annak kijavítása szükséges, nagyobb probléma esetén a fal visszabontása és a dilatációs hézag kialakítása segít. Meg lehet próbálkozni utólagos aláalapozással, ám ez nem mindig vezet eredményre.

2. tetőtérbeépítés   Amíg a tégla, és főként a vályogfalazatú házaknál a tetőtérbeépítés, az emeletráépítés sokszor igen nagy változtatásokkal (pl. falazatmegerősítéssel, alapmegerősítéssel, kőváltások elkészítésével) jár, kőházaknál erre nemigen van szükség. Ám van néhány olyan épületszerkezeti szempont, melyet mindenképpen figyelembe kell venni ezen épületeknél is. Elsőként a meglévő födémszerkezetről kell szólni.

A kőházak jelentős része fafödémmel készült. A régen gyakran alkalmazott, majd drágasága miatt mindinkább mellőzött gerendafödém (amikor is a födémet sűrűn egymás mellé helyezett gerendák alkotják) teherbírása általában elegendő egy tetőtérbeépítéssel kialakítandó helyiség súlyának elviselésére. A leggyakoribb, úgynevezett pórfödém (azaz a deszkával borított gerendafödém), vagy a más, gyengébb szerkezetű födémek esetében ez már nem annyira egyértelmű. Az egymástól bizonyos távolságban fektetett gerendák, és a közöttük lévő kitöltés (például a szalmatekercses vagy sárléces födém esetében) nem terhelhetők az új szerkezettel. Ilyen esetben mindenképpen olyan bővítést kell alkalmaznunk, melynek padlózata, az azt tartó lemezszerkezet független a meglévő födémszerkezettől. Kézenfekvő erre a jól bevált és viszonylag könnyen építhető vasbeton alkalmazása. Egy megfelelően vasalt vasbeton födém valóban szilárd és tartós szerkezetnek számít – bár kivitelezése nem egyszerű feladat egy tetőtérben. A síklemez betonozásához megfelelően alátámasztott zsaluzat szükséges – ne feledjük, a meglévő födém erre a célra nem vehető igénybe! Szintén lehetséges modern, de elemekből álló építőanyagokkal kivitelezni a kőváltó födémet. Ennek kétségtelen előnye, hogy kivitelezése lényeges egyszerűbb és még olcsóbb is, mert nem kell külön alátámasztószerkezet. Egyes födémrendszerek – például a kerámiabetétes födémek – pedig még emellett könnyebbek is.   Vegyünk egy példát.   Egy hagyományos, hosszfalas elrendezésű falusi ház parasztházra vasbeton födémet szeretnék építeni a tetőtérbeépítéshez. Ha a ház homlokzati szélessége (5 méteres széles szobákkal és 50 cm vastag falakkal számolva) 6 méter, és a ház teljes hosszának felét (mondjuk 10 métert) szeretnénk tetőtérrel beépíteni, akkor ahhoz 15 cm vastag vasbeton födémmel számolva 9 köbméter, azaz 21,6 tonna betont kell a falakra elhelyeznünk. Akárhogy is, ez már tetemes súly, a falak minden méterére 346 kilogramm, azaz 3 és fél mázsa jut. És hogy lássuk, ez mit jelent a kőfalaink szempontjából, ezt arányosítsuk a falazat önsúlyához: egy három méter magas tufafal méterenkénti önsúlya 2-2,25 tonna. Azaz a betonfödém a falak súlyát több mint 15%-al növeli meg. A durva mészköveknél (lajtamészkő, szarmata mészkő) is több mint 10% ez az érték. Tehát nem árt az óvatosság, s elsősorban az alapok szilárdságának megőrzésénél.

MEGOLDÁS Bármelyik megoldást válasszuk is, be kell vonnunk szaktervezőt, statikust a megvalósításba. A modern födémkiváltások ugyanis már jelentős többletterhet jelentenek a meglévő falazatra, amivel számolnunk kell. Szükség lehet az alap megerősítésére - ilyenkor mindig készítsünk számításokat, hogy anyagilag megéri-e a befektetés...

---

HIBA

Ennek következményeként a falazat hideg marad, így csökken a fűtés és a szigetelés hatásfoka - de más komplikációk is fellépnek. Ezek közül a legkomolyabb problémát a páralecsapódás és a fagyhatás jelenti. A belső oldali szigetelés esetén – mivel az hermetikusan zárt felülettel rendelkezik – páralecsapódás keletkezik a helyiség falán; de páralecsapódás jön létre a fal és a hőszigetelés közötti felületen is. Ennek oka, hogy a hideg fal belső oldalán nem tud a nedvesség eltávozni, megtapad, áztatva így magát a szigetelést is. Bizony volt már rá példa, hogy ilyen szigetelést kellett lebontanunk – szinte kibírhatatlan szagot árasztott a rothadás miatt a falról leszedett szigetelőanyag.

És ez a veszély kőfalak esetében fokozottan fennáll, hiszen a kövek – kis hányadukat kivéve – igen magas hőáteresztő képességgel rendelkeznek. Különösen abban az esetben, ha még nedvesség is megbújik bennük...

MEGOLDÁS

Hőszigetelést csak a fal külső oldalára szabad helyezni.

Mint annyi más szakmunkát, alapvetően az utólagos hőszigetelés készítését is legjobb szakemberre bízni. Ezt az is indokolja, hogy a legtöbb gyártó – vagy legalábbis a felelős gyártók, forgalmazók – csak azután az anyag és szerkezet után vállalják a garanciát, amelyet szakemberek szerelnek fel. A szakemberek ki tudják választani a megfelelő minőségű és vastagságú anyagokat, és gondoskodnak a beépítés megfelelő minőségéről is. De persze ez esetben sem árt a már többször hangoztatott óvatosság: csak olyan céggel, vállalkozóval végeztessünk ilyen munkát, akinek hozzáértéséről megbizonyosodtunk.

A HIBA

Ezzel a megoldással kívánja a"szakértő" az épület alatti alapot illetve a falnak a terepszint alatti részét mintegy "kiszellőztetni", azaz csökkenteni annak nedvességtartalmát.

Csakhogy éppen az ellenkezőjét éri el.

Az alaptestben található nedvesség a fizikai törvényei szerint elsősorban a kapilláris hatásra felfelé, azaz a fal felé fog áramlani. Az alap oldalához beszórt kavicsréteg felé minimális, naponta jó, ha egy fél-, egy deciliternyi nedvesség tud eltávozni – de az is csak extrém meleg időben. Ősszel, télen, párás időben – mivel az épületet körülvevő levegő páratartalma nagyobb – még ennyi sem.

Ellenben…

Az így kialakított kavicságyon keresztül minden egyes eső alkalmával több liter csapadékvíz jut a fal tövébe, téli időszakban a megolvadt hó áztatja így a falat.

Magyarországon az átlagos csapadékmennyiség 500-750 mm, de van, ahol ez az érték eléri a 900 mm-t is. Ez azt jelenti, hogy négyzetméterenként a talajra 50-80, esetleg 90 liter víz hullik egy évben.

Mi következik ebből?

Ha csak 30 centiméter széles az épület fala melletti kavicságy, akkor évente 16-30 liter vizet engedünk méterenként (!) a fal tövébe jutni. És akkor nem beszéltünk a kavicságy oldalán az épület alapjának, falának irányába áramló vízről…

Hasonlítsuk ezt össze a "párologtatással" – ugye nem kell különösebben magyarázni, miért probléma a "kavicságyas szellőztetés"?

MEGOLDÁS:

Az ilyen kavicságyat meg kell szüntetni, helyére az ereszen túl nyúló zárt burkolatot, csöpögőjárdát kell készíteni.

A HIBA

Ha látott már valaki ilyen geotextíliát, tudja, hogy egy nagyon finom szálas anyag, melyen a víz valóban átjut (megfelelő nyomás esetén), a szilárd anyag pedig nem.

De gondoljuk csak végig a dolgot. A dréncsövön apró kis rések vannak, melyek nagyjából 1-2  mm szélesek és 15-20 mm hosszúak. A felületük tehát nagyjából 30-40 négyzetmilliméter.

Ha a cső palástjára kívülről olyan anyagot helyezünk, ami a szilárd szemcséket visszatartja, akkor azok egy – nem is hosszú – idő után összefüggő réteget, kérget alkotnak a geotextília felületén. Ennek következtében a kis nyílások felett egy, a talajszemcsékből álló zárt réteg alakul ki, mely egyre jobban akadályozza a víz bejutását a hézagokba, majd egy idő után teljesen elzárja őket.

Ezzel a dréncső hatásfoka csökken, majd rendeltetésszerű működése lehetetlenné válik.

Az ilyen kis rések lefedéséhez a geotextílián nem kell sok idő, hiszen felületük alig néhány négyzetmilliméter.

Ezzel szemben a dréncső keresztmetszeti felülete egy 100 mm átmérőjű cső esetében több mint 7500 négyzetmilliméter, egy 150 mm-esnek több mint 17000 négyzetmilliméter… mennyi anyagnak, talajszemcsének is kellene bejutnia, hogy ezt eltömítse?

MEGOLDÁS

Arra, hogy a bejutó talajszemcsék elzárják a cső teljes keresztmetszetét, vajmi kevés az esély. Már csak azért is, mert a víz a csőben áramlik, tehát nem engedi lerakódni. De segíthetünk is neki: annyit kell mindössze tenni, hogy a dréncsőrendszer fordulópontjaihoz egy tisztítóidomot építünk be, és évente, két évente slaggal vízzel átmosatjuk.

Szivárgórendszerek nagyon rég óta épülnek, hazánk ebben a szakmában (melioráció) mindig is élenjáró volt. Az előző 150 évben – amikor a nagy árterületek lecsapolása, mezőgazdasági területek vízmentesítése, drénezése történt – ezer és ezer méternyi dréncsőhálózatot fektettek elődeink.  És a rendszerek működnek ma is – az utóbbi pár év geotextília-mániája nélkül.

HIBA

Gondoljuk csak végig ismét a dolgot: akkor, ha a kavics vegyes szemnagyságú, azaz tartalmaz nagy szemcséket, tartalmaz kis szemcséket, a leterítésekor a kisebb részek kitöltik a nagyobb részek közötti hézagokat – tehát az a lehetőség, hogy a föléje kerülő homok „behullik” a kavicsszemek köz, eleve kizárt. Ha nagyjából azonos szemnagyságú az ágyazati réteg (mert pl. osztályozott kavicsból készült, vagy valamilyen meghatározott szemnagyságú zúzott kőből, zúzalékból), a döngölés során – mert az nem kérdés, hogy le kell döngölni – a szemcsék közötti hézagok minimális nagyságrendűek.

A geotechnikában ismert a tömörségi fok fogalma, ami hétköznapi nyelven nagyjából úgy fordítható le, hogy a szám meghatározza, hogy egy köbméter halmozott anyagban mennyi a levegő, azaz az üres rész aránya (ez nem azonos a „hézagtényezővel”, az a szilárd kőzetekre vonatkozik). Számításokat végeztünk arra nézve, hogy egy 20-25 mm szemnagyságú ágyazati anyagban, ha rendesen van tömörítve, mennyi ennek az aránynak a nagysága. A 20-25 mm nagyságú ágyazatban a szemcsék egymáshoz ékelődésének és a tömörödésének a figyelembevételével ez négyzetméterenként 1,22 liter hézagot jelent. Azaz egy 25 négyzetméteres szobában 30,5 litert, vagyis három vödörnyi anyagot. De…

És itt jön a lényeg. A szemcsés ágyazati anyag önmagában nem stabil. Éppen ezeknek a homokszemcséknek a feladata, hogy kiékeljék a nagyobb szemcséket – ahogyan a sóderben, az első bekezdésben említett vegyes szemnagyságú ágyazati anyagban. (lásd 1. rajzot – a rajzokon a szemcsék alakja és az egymástól való távolságuk a jobb szemléltetés érdekében eltúlzott, a valóságban egymáshoz sokkal közelebb vannak. Ha az osztályozott kavics (zúzottkő, zúzalék) és a homok közé geotextíliát teszünk, a finom anyag nem tudja az ágyazati anyag hézagait kitölteni, és ez a kiékelés nem valósul meg. (lásd 2.). A 3. rajzon piros színnel jelöltem a kiékeletlen hézagokat.

De van egy másik probléma is. A geotextília finom szálas anyag. Jól ismert, hogy a talaj felől a padló irányába a talajpára, a kapilláris nedvesség felfelé áramlik. Ez az áramlás igen kis energiájú, a legkisebb akadály is megakasztja. És a geotextília hiába szálas anyag, míg a felszín alatt mozgó vizet átereszti, a gyenge talajpára megakad benne.

MEGOLDÁS

Nem szabad a padló alatti ágyazat és a homok közé geotextíliát tenni. Hajópadlók több száz éve készülnek, elődeink se használtak soha semmilyen hasonlót…